A Tokaji Kertészet
Kertészetünk Debrecen külterületén a külső Sámsoni úton a 4. kilométernél található.
A virágtermesztést 1979-ben kezdtük egy egészen kicsi, 5-6 ezer töves virágállománnyal. Az azóta eltelt időben sikerült az állományunkat nagyon nagy mértékben fejleszteni. Ma már 16000 négyzetméteren gazdálkodunk, melyből 5000 négyzetméter az üvegház. Két fő tevékenységi körünk van, az egyik a virágtermelés, a másik a dísznövény kis- és nagykereskedelem. A virágtermesztésben főleg cserepes egynyári és évelő növényeket termesztünk (muskátli, petúnia, szalvia, tagetes, verbéna, stb.) és az őszi kultúrákra jellemző cserepes és vágott krizantent, valamint cikláment, mikulásvirágot.
Fentiekből megrendelésre előnevelt és félkész növényeket is forgalmazunk. Dísznövény kereskedésünk egész évben folyamatosan üzemel, melyben a saját termesztésű növényeken kívül főleg holland, dán és olasz importnövényeket árusítunk. A növények heti rendszerességgel érkeznek, és nagyon változatosak. Árusítunk még cserepeket, virágládákat, kaspókat, tápoldatokat és a virágültetéshez szükséges egyéb kellékeket, eszközöket is.